, fn. tt. mókus-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kisded emlős állat, melynek első lábain négy, a hátulsókon pedig öt karma van; farka hosszu, gubanczos; szőre a hasán fehéres, többi testén rókavörös. Erdőkben, különösen tölgyesekben lakik, s makkal, mogyoróval, bogyóval stb. él. (Sciurus). Nevezetes faja a repülő mókus, melynek első és hátulsó lábai között hártyáji vannak, s ezeknek segedelmével nagy szökéseket tesz, de tulajdonkép nem repül.
Mi e szónak eredetét illeti, valószinü, hogy gyöke azon mo, mely mohó, moly szókban nagyevésre vonatkozik, s rokon a máhol, majzol, mámmog, mamó szók ma gyökével. A mókusnak t. i. egyik kitünő tulajdonsága a rágicsálás, s a szájmozgatás, s erről és a majomról mondják különösen, hogy majzol. E szerént a mo gyökből lett gyakorlatos képzővel mo-og, öszvehuzva móg, innen mógos, mókos, mókus, mint pirítos. Másik neve czibabó, melynek czi vagy czib része ezen állatnak vagy czinczogó hangjára, vagy élénk, biczegő tulajdonságára emlékeztet. Harmadik neve evet, mely ezen állatnak szintén különös élénkségét, mozgékonyságát jellemzi, s ev gyökénél fogva rokon evez, eviczkel szókkal. Végre negyedik nevében csaj, vagy csapó, szintén a mozgékonyság fogalma rejlik.