, (moh-ó) mn. tt. mohó-t. Nagy vágygyal evő, az étel után száját feltátó. Szélesb ért. akármiféle vágyat különös sietséggel, indulattal betölteni siető. Innen mohón enni, am. sietve, különös étvágygyal; mohón kapni valami után, am. nagy vágygyal, állati kiváncsisággal. Ezen szó eredetileg az evésre vonatkozván, azokkal áll származási viszonyban, melyek szintén evésre, és az evvel járó szájtátogatásra emlékeztetnek, milyenek a mohón rágicsáló mókus, a ruhanemű és más testeket megrágó moly, a szájmozgatás által történő igeszó: mond; továbbá hangváltozattal a majzol, máhol, mámmog, mamóka, a franczia: mâcher, manger, latin: mando (mandere) stb. melyek mind az evés, rágicsálás alapfogalma alá tartoznak. E szerént egészen különbözik azon moh szótól, mely nedves helyeken termő lopvanőszőket jelent. V. ö. MOH. Alakjára nézve olyan, mint bohó, kohó, tarhó, golyhó, gunyhó, lehő, felhő, s mint értelme és képzője mutatja, igenév.