, (mócs-in-g), fn. tt. mócsing-ot, harm. szr. ~ja. Igen tömött, szíjas, nyulós, vagyis rugalmas rostok, melyek az izmokkal különféle öszveköttetésben vannak. (Tendines). Van fehér, és barnás mócsing. Minthogy lényeges tulajdonsága a nyulósság, melynél fogva kihúzható, innen alapfogalom benne a mozgékonyság, s gyöke mócs, nem egyéb mint a moz-og ige gyökének rokonmása, az in pedig maga a mozgásnak szerve, mintha volna moz-in, a g utóhangzás, mint a rozmarin-g, bársin-g stb. szókban. Épen ilyen néha a rokonhangu k is, pl. a tövis, tövisk, viasz viaszk szókban. A latin tendo hasonlóan nyulósságra vonatkozik, s a német Flechse egy nagy sereg oly szókkal rokon, melyek a mozgás alapfogalma alá tartoznak. Mócsing tehát am. mozgó in, miért néhutt tánczos in-nak is nevezik, Páriz Pápainál: szíjas in.