, (mi-időn) ösz. ih. és kötszó. Jelenti bizonyos időnek meghatározását, mely alatt valami történik; tehát az időt, és a vele egyszerre történt dolgokat öszveköti; miért a viszonymondatban az akkor vagy nyilván kitétetik, vagy titkon értetik, pl. midőn ráérek, akkor megyek mulatni. Midőn haza mentem, barátommal találkozám. Akkor szólj, midőn kérdeznek. Legkényelmesben érzem magamat, midőn egyedül vagyok. Magához veheti a mutató a szócskát is amidőn. Néha a múlt vagy függő múlt időbeli ige előtt kihagyható, s ekkor a viszony igének múlt részesülője személyragozva, és kor vagy ban ben raggal tétetik helyébe, pl. midőn haza mentem, haza mentemkor, v. mentemben. Midőn erre járt kelt, erre jártában, keltében, v. jártakor, keltekor. Egyébiránt ily kihagyásokkal ovatosan, s az értelmességre különös tekintettel kell bánni. E szót a verselő egész valóságában (mi időn) használhatja, ha a versmérték úgy kivánja.