, (mester-ség) fn. tt. mesterség-ět, harm. szr. ~e. 1) Ügyesség akármiféle műnek, mint olyannak, készitésében, valamint maga azon ügyességnek gyakorlása. Mesterséget tanulni, űzni, folytatni. Mesterségből élni. Varga-, szabó-, takácsmesterség. Szabad neki, mert ez a mestersége. Innen átv. ért. erkölcsi ügyesség, furfangosság, nehézségekkel járó tulajdonsága valamely vállalatnak, valaminek csínja. Nagy mesterséggel alig vihettük ki a dolgot. Az ám a mesterség! Minden mesterséget elkövet, még sem boldogúl. "Nehéz tudni czélját végét, kitanulni mesterségét az aszszonynak. (Tréfás népd.). 2) Régibb nyelvszokás szerént jelentette a képző tehetségnek ügyességét, és működését, a mai müvészség, müvészet helyett. Szép mesterségek. l. MÜVÉSZSÉG.