, fn. tt. mester-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Idegen eredetü, a latin magister, s német Meister után képzett szó, (mely az angolban master alakot nyert); a törökben uszta. A magyarban többféle értelemben használtatik. 1) Széles ért. oly személy, ki bizonyos szakban, tudományban, müvészetben, kézműben, foglalatosságban különös ügyességgel, gyakorlati könnyüséggel bír. Okos embernek mester a neve. (Km.). 2) Ki a fennemlítettek valamelyik nemében másokat oktat, tanít. Viszonyban áll vele a tanitvány. "Nem nagyobb a tanítvány a mesternél. (Máté 10.24.). "Ne hivattassatok mestereknek, mert a ti mesteretek egy. (Máté 23. 10.). Ügyes, szorgalmas, okos mester. Öszvetételekben: nyelvmester, zenemester, énekmester, iskolamester, rajzmester, vivómester stb. Különösen a czéhtestületekben oly kézmíves, ki a czéh szabályai szerént elégséges próbajelét adta illető ügyességének, s mint olyan, a testület tagjává avattatott. Varga-, szabó-, szűcsmester. Molnár-; asztalos-, kőmivesmester. Ellentéte: kontár, vagy azért, hogy mesterségében ügyetlen, vagy, ha ezt értené is, de a czéhbe nem vették be. 3) Bizonyos hivatalokban, szolgálatokban fő személy. Bányamester, fő tábormester, őrmester, ítélőmester, (a magyar királyi táblánál), lovászmester, polgármester, postamester, tárnokmester, udvarmester; czéhmester, atyamester; bejárómester, ki a mestereket a czéhgyülésbe hivja; gyöpmester, házmester stb., melyeket l. saját rovataik alatt. 4) Így nevezik több helyütt a falusi kántorokat vagyis papok segédeit, kik egyszersmind iskolatanítók szoktak lenni. Könyökös mester, tréfásan szólva, kinek nincs orgonája, s csak úgy könyökére támaszkodva énekel. 5) Néha am. furfangos, ügyes, a maga nemében jeles. Nagy mester ő kigyelme. Ezer mester. Mestervágás, huszárok nyelvén oly vágás, mely egy sebes suhantással leszeli az ellenség fejét. 6) Néhutt am. hóhér.