, (mér-leg) fn. tt. mérleg-ět, harm. szr. ~e. Szoros ért. egy bizonyos megerősített pontról ide-oda mozogható, s ingékony tulajdonságu eszköz, melynek rendeltetése, hogy rajta valamely testnek ismeretlen sulyát egy más ismert suly segedelme által meghatározzuk, mi úgy történik, ha a rudról lelógó egyik csészére, serpenyőre, vagy tányérra az ismeretlen sulyu testet helyezzük, a másikba pedig bizonyos meghatározott sulyu nehezékeket rakunk, mig a két csésze sulyegyenbe nem helyezkedik. Ez az úgy nevezett rudas, vagy ingás mérleg. Ugyanegy czélra vezetnek, de más alkotásuak a körtés vagy nyomatékos, tizedes stb. mérlegek. Szénát, gyapjút, húst mérni való mérleg. Gyógyszerészek mérlege. Valamit mérlegre tenni. A kereskedők, gyárosok, iparűzők is használják a könyvvitelben a ,Bilanz szónak vagyis valamely számvitel bezárásakor a kiadás s bevétel vagy ,adós és ,birós (,tartozik és ,követel) egybehesonlitásának, átnézetének kifejezésére; innen: kereskedői mérleg, zárlati mérleg. Képes kifejezéssel az igazságnak jellege, mely az ellenokokat mintegy két külön csészébe teszi, és sulyozgatja.
A mérleg ujabb időben helyesen alkotott szó az ütleg hasonlatára, mindkettőben középképző a gyakorlatos ěl öl, ütöl, mérel, melyekből lett ütlő mérlő, ütle mérle, s g utóhanggal ütleg, mérleg. V. ö. MÁZSA, FONT.