, (mer-ev-e-en) ih. Minthogy törzsöke az elavult mereve, melyből en képzővel tett merevén; tulajdonkép annyi volna mint merően, megfeszülten, hajlatlanul. Hanem csak átv. ért. divatozik, s am. oly mindenestül, oly egészen, miből egyetlen egy sem hiányzik, erdélyiesen: merőben, néhutt, pl. a székelyeknél: mereiben. Ezen értelemben is tehát bizonyos erkölcsi megkötés, nem engedés, az állitás hajlatlanságának alapfogalma rejlik. Merevén oda van, am. mind oda van. Merevén elvesztek, egyet sem véve ki mind elvesztek. Merevestelen merevén (a székelyeknél: merős mereiben). Véleményünk szerént amily viszony van a mereve és merevén, épen olyan létezik a va ve és ván vén részesülök között, pl. irva irván, járva járván, menve menvén, ütve ütvén; az elsők t. i. ragozható melléknevek; a másod rendbeliek pedig változatlanok, tehát tulajdonkép határzók. V. ö. ~VA, ~VE; ~VAN, ~VEN képzőket.