, (mér-ěg) fn. tt. mérget, harm. szr. ~e. Állati, növényi, vagy ásványi anyag, mely ha valamely élő lény vérét áthatja, rendesen halált okoz. Hirtelen, sebes méreg, melynek ereje legottan hat. Mérget keverni, főzni, készíteni. Némely kigyók a mérget fogaikból eresztik ki. Méreg kóstolással is megárt. (Km.). Szélesb ért. 1) Minden, mi a testnek nagyon ártalmas, és veszedelmes. A mértéktelen szeszes ital méreg a testnek. Ezen büzhödt mocsár valódi méreg. Pörsenések, daganatok alatt öszvegyülő geny. Körömméreg. Innen átv. ért. mi erkölcsileg káros eredményt szűl. 2) Igen erős harag, boszuság. Németül megfordítva: Grimm. Felforrt benne a méreg. Megesz a méreg. Majd megpukkad, v. megfakad mérgében. Lúdméreg. A libából is kitör néha a lúdméreg. (Km.). Kiadta, kiöntötte a mérgét. Méregtutu am. mérges, daczos gyermek. Méregzacskó am. igen haragos ember. Méregdrága am. igen drága. Sok mérget nyel, azaz sok boszuságot magába fojt.
Hangra és értelemre legközelebb áll hozzá a magyarban még, mirigy, a latinban virus, és a finben myrkky. Gyöke mér v. mer, vagy onnan kapta nevét, hogy igen hathatós erejü s különösen maró tulajdonságu, miszerént legközelebbi rokona mar ige, távolabbi rokona pedig erő; vagy ha alaptulajdonságul azt veszszük, hogy a méreg hig folyó valami, rokon volna azon szókkal, melyekben az ir er folyékonyat, higat jelent, milyenek nyirk, nyirkos, ír, zsír, nyers. Alko tására nézve olyan mint féreg, kéreg, hólyag stb., l. ~OG, ~ĚG, ~ÖG, képző.