, (mer-ed) önh. m. mered-t. 1) Valamely rugalmas test feszülve, dagadva belülről kifelé nyomúl, tolúl. Kinban, erőködésben merednek a szemek. Az erősen húzó barom inai merednek. Igekötővel: fölmered, kimered. 2) Oly feszesen áll, úgy megdagad, megkeményedik, hogy hajlítani, vagy benyomni nem lehet. Mered a görcshúzta test. Mered a fagyvette hús, sár. Megmered. Pápa vidékén általán am. torrúl, feszűl. 3) Egyenest fölfelé emelkedik, s ezen irányban tartósan megmarad. A haragos vadnak fölmered a szőre, serénye. Ez értelemben rokon hozzá a berzed, borzad. Innen átv. ért. mondjuk begyről, szikláról, partról, stb. melynek hárántékos hajlása alig van, hanem függőlegesen emelkedik. Alaphangra (ar er stb.) és értelemre megegyeznek vele a latin riget, horret, turget, a német starr, schroff, stb. V. ö. MER, (1).