, önh. m. mer-t. Mint átható határozott alakban is ragoztatik, a tárgyesetes viszonyneveket vonz. Széles ért. bátorsága van, bizonyos akadálynak, vésznek ellenállani, neki menni. Ellentéte fél. Különösen, erejének öntudatából el van tökélve, hogy tényleg legyőzze az ellenszegülő erőt. Ily hárommal is, mint te, szembe merek szállni. Mernél-e átúszni a szélvészes Dunán? Az edzett régi vitéz többet mer az ujoncznál. Néha am. daczból, indulatból, a lehető veszélyre, kárra nem gondolva vállalkozik valamire vakon elszánja magát. Ő mer a golyók zápora ellen is menni. Ki mer közőletek a vár falára mászni? Aki mer az nyer. (Km.). Tájdivatosan a törzsben mér is; innen: aki mér az nyér, mérész. A persában Beregszászi szerént meri am. merész. V. ö. MER, (1). Vétkes cselekvést jelent, midőn valaki a törvény, a bevett szokás és illedelem ellen daczol. Hogy mered áthágni a törvényeket? Ki mer itt szólni, hol mindenkinek hallgatnia kell? Néha am. nem fél, nem szégyenli magát. Meg meri mondani, ami szivén fekszik. És te ide mersz jönni, hol annyiszor meggyaláztak? Szelidebb ért. valamit biztosan, alapos okoknál fogva állít, vagy tesz, a dolog valósága, vagy sikere felől nem kételkedik. Merem mondani, hogy úgy van. Nem merem állítani, hogy a dologból lesz valami. E becsületes szolgára mindent rá mernék bízni. Tájszokásilag főnevül is használják merészség helyett. Tenné, de nincs meri.