, (men-t) áth. m. ment-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Valamely bajtól, veszélytől, gonosztól szabaddá tesz. A beteget a haláltól megmenteni. Tűztől víztől megmenteni a helységet. Kimenteni valakit a veszélyből. Isten mentsen minden gonosztól. Különösen, bizonyos vád ellen védelmez, s azt mintegy elhárítja magától. A vádlott menti magát. A gyilkossági gyanu alól kimentette magát. Mentsd magadat, ha tudod. Néha am. bizonyos kötelezettségtől felold, s mintegy szabadon mozogni, menni enged. A szoros fegyelem alól fölmenteni az ifjuságot. Ezen igében alapfogalom a távolodás, mert részént kiható, részént távolító ragu neveket vonz, s gyöke men, melyhez a tevést vagy miveltetést jelentő t képző járulván, lett men-t, azaz menővé, távolodóvá tesz, pl. büntetéstől megment am. eltávolít. Így képződtek a pattan, durran, csattan, zörren önhatókból, a pattant, durrant, csattant, zörrent áthatók, így az elavult alik, omik, ömik, romik, himík, hinik (inik) törzsökökből az alt (falut, olt), omt, ömt, romt, himt, hint, hintó (ingó, intáló kocsi) stb. Ugyan a men gyöktől származik a ment igével legrokonabb viszonyú menedék, megmenik.