, (men-ed-ék) fn. tt. menedék-ět, harm. szr. ~e. 1) Állapot, melyben az van, ki bizonyos bajtól, veszélytől eltávozott, továbbá azon hely, hová valaki a bajtól, veszélytől távozva elvonult, és ahol biztosan van. Üldözői előtt nincs sehol menedéke. Hol keressek menedéket ily veszélyben? Biztos menedéket találni. A vadon erdők sürüjében keresni menedéket. Innen átv. ért. jelent oly irományt, mely valakit bizonyos kötelezettségtől felold, szabaddá tesz, milyen pl. a kifizetett adósságról adott nyugtatvány, melyet a régiek menedéklevél-nek is neveztek; jelent továbbá oly irományt, mely bizonyos helyre utazónak hiteles biztositékot ad, hogy semmi bántalma nem leszen, némely régieknél, mint Heltainál glitlevél a német Geleitsbrief után. 2) Hágó, vagyis magasabb helyre vezető út, melyen fölmenni kényelmesebb, innen menedékes am. meneteles. E második jelentésből világos, hogy gyöke a tovább haladást tevő men; de ugyanezen értelem és gyök rejlik az első pont alatti menedékben is, mert bizonyos baj ellen menedéket keresni, am. attól elmenni akarni, és menedéklevelet (nyugtát) adni valakinek am. a kötelezettet feloldani, s mintegy szabad menetelt engedni neki; menedéklevéllel utazni, am. szabadon menve. Elemezve: men-ed-ék az elavult mened törzsöktől, mint a marad, halad, enged, töred, szöved stb. önható vagy elvont törzsököktől: maradék, haladék, engedék (eny), töredék, szövedék stb. V. ö. MENT, MENTSÉG.