, a személyes névmás többesének első személye. Másképen és teljes alakban: mink. Székelyesen: mü, régiesen, kiváltkép mint személyrag mük (és muk), több szláv nyelvekben: mi v. my, svédül és dánul: wi, finnül: me, törökül bi-z, némely tatár nyelvekben: mi-z, hellénül: ημεις (aeoliai alakban: αμμες, Bopp szerént = ασμες), és νωι; persául: má (öszvehúzva ebből: men-há), szanszkritül: vajam és aszmé, arabul: nehnü, zendül: vaém stb. Birtokragozva: miénk (= mi-é-nk), v. mienk és miéink, v. mieink. A magyar mi, székelyesen: mü, vagy úgy tekinthető mint mink rövidülete, talán a két azonos személyrag eltávoztatása végett, pl mi házunk, mi vagyunk, ezek helyett: mink házunk, mink vagyunk, vagy Bopp Ferencznek, a szanszkritra nézve szóló fejtegetése itt is elfogadható volna, t. i. szerénte az én-nek nincs és nem lehet többese, úgy hogy valamint a szanszkritban a-szmé, am. én (és) ők, úgy a magyar mi v. mit v. mük is annyi volna: én-ő v. én-ők. V. ö. ÉN.