, (men-et) fn. tt. menet-ět; harm. szr. ~e. Menés, elvont és végrehajtott állapotban véve. A menés inkább folytatásban levő, be nem végzett haladást jelent, a menet pedig azon tettet fejezi ki, mely a menés eredménye. Ily viszony van az irás és irat, mivelkedés és mivelkedet, stb. között, pl. haza menéskor találkoztam barátommal am. azon idő alatt, midőn haza menék. Hazamenetkor senkit sem leltem a házban am. midőn már honn voltam, tehát menésemet bevégeztem. Egyébiránt a nyelvszokás ily szabatosságra nem mindig ügyel. Vétetik határozóként is, mely esetben a midőn v. mikor kapcsolóval feloldható, pl. hazamenet megáztam am. midőn haza mentem. Menet jövet senkit sem láttam, am. mikor mentem és jöttem. Ezen értelmezésből az tűnik ki, hogy itt a menet igazán részesülő menett, milyen a régi nyelvben divatozott, és pedig ragos állapotban is, pl. a Tatrosi bibliában: "És látá satanast, mennyből lehullatta Jézus azért, hogy látá őt siratta; " Úr mikor gáttunk tégedet éhezetted, és etettünk tégedet, szomjazattad, és veneréket adtunk teneked stb. E szerént divatozik ma is: mentemben, mentedben mentében; régiesen volna, menettem menetted, menette. És így menet jövet megáztam, am. menett jövett, v. ment jött midőn mentem jöttem) megáztam.