, (mél-t-ó-ság) fn. tt. méltóság-ot, harm. szr. ~a. Általán, a tiszteletet követelő érdemnek nagysága, sokasága, fensége. Ide tartoznak mindazon külső jelek és tulajdonságok, melyek a magasabb nemü érdemnek kitüntető bélyegei. Az erénynek, önmegtagadásnak, feláldozásnak méltósága előtt meghajolni. E nagy férfiu arczán, s minden léptén, nyomán bizonyos méltóság ömlik el. Méltósággal teljes magatartás. Különösen jelenti az embernek az oktalan állatok fölötti lényegét. Emberi méltóság. Az emberi észnek méltósága. Polgár és társadalmi viszonyban am. magas rang, mely különös tiszteletet igényel. Világi, egyházi méltóság. Fő méltóságra jutni, emelkedni. Akármely dicsőséges méltóság üdővel megvénül. (Km.) Második, és harmadik személyben mint rangczim használtatik oly egyének irányában, kiket a méltóságos nevezet megillet. Méltóságod alázatos szolgája. Kérem Méltóságtokat. Ő méltósága, a megyei főispán. A megyei püspök ő méltósága. Nagy melléknévvel öszvekötve: nagyméltóságu a belső titkos tanácsosok czíme (excellentissimus); fő melléknévvel pedig: főméltóságu s nem uralkodó házból való herczegek czíme (celsissimus). V. ö. MÉLTÓSÁGOS.