, (mer-ész) mn. tt. merész-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Erejének öntudatából, valamely nehézséggel, veszélylyel megküzdeni bátor, kiszámítva elszánt. Merész katona, tengeri hajós. Innen magára a végrehajtott cselekedetre átvéve: merész ütközet, vállalat. 2) A veszélynek csupa indulatból, vakon neki rohanó. A fellázadt nép merész szokott lenni. 3) Ki a törvényeket vagy illedelmi szabályokat mellőzvén, s azokat tartózkodás nélkül áthágva a köz erkölcsi és illemi érzet ellen cselekedni nem átall. A féktelen ember egyszersmind merész. Ez értelemben néha am. szemtelen. Merész tekintetet vetni valamely nőre, vagy férfira. Merész megszólítás, beszéd, tréfa. Árv. ért. az elme működéseire vonatkozólag am. a szokott, rendes elmejáráson túl szárnyaló, meglepő, a maganemében újféle. Merész gondolatok, állítások. Merész röptü képzelet.