, (mél-t-al-m-atlan) mn. tt. méltalmatlan-t, tb. ~ok. Méltalom nélkül való, az érdemet vagy illendőséget nem tekintő, a kellő erkölcsi tiszteletet elmellőző. Méltalmatlan előljáró, ki alattvalóinak jó magaviseletét ügybe sem veszi. Méltalmatlan úr, ki hű szolgáját soha meg nem dicséri. A nép gyakran méltalmatlan azok iránt, kik magukat érette feláldozták. V. ö. MÉLTALOM. Határozóilag am. méltalom nélkül, méltalmatlanul.