, (mellék-név) ösz. fn. Nyelvtani, szoros ért. a beszédnek azon része, vagyis oly szó, mely a főnév által jelentett személynek vagy dolognak bizonyos tulajdonságát, minőségét fejezi ki, s mintegy járulék gyanánt a főnévhez tartozik, pl. sánta ember, magas hegy. Egyébiránt, mihelyest valamely tulajdonságot jelentő szó kizárólag és önállólag bizonyos személyre vagy tárgyra alkalmaztatik, legott a főnevek sorába lép, pl. lakatos, asztalos, üveges, midőn mesterembert jelentenek. Némelyek azt állitván, hogy ,melléknév a német ,Beiwort forditása, helyette ,tulajdonságnév szót használják, de ez igen alkalmatlan hosszú szó, s a ,tulajdonnév szóval könnyen öszvezavarodhatik, ha már új öszvetételt kell használnunk, czélszerübbnek látnók a ,milységnév vagy csak ,milynév szót. V. ö. FŐNÉV.