, (mell-ék) fn. tt. mellék-ět, harm. szr. ~e. 1) Azon tér, vagy térvonal, mely valamely test, vagy térség mentében elhuzódik, s azzal közvetlenül érintkezik. Ház melléke. Kert mellékére ültetett fák. Út mellékén megállni és kifogni. 2) Különösen vidék, vagy tájék, mely valamely test vagy tér hoszszában némi távolságra terjed el. Ez értelemben leginkább a patakok, folyók, és tavak körül és mentében fekvő helyeket jelenti. Duna melléke. Ér melléke. Répcze melléke. Balaton melléke. 3) Ami bizonyos fő dologhoz mintegy oda járul, vagy ami a dolog lényegéhez ugyan nem tartozik, de azzal kapcsolatban áll, szóval mi önállólag nem létezik, hanem mint másnak adaléka, toldaléka, függeléke, járuléka stb. Ez értelemben öszvetéve használtatik, s a fő dolgot jelentő szó előtt áll, pl. mellékadó, mellékczél, mellékfal, mellékjövedelem, mellékszoba stb. Elemzésére nézve l. MELL, (2), elvont törzsök.