, (men-vel? öszvébbhúzva: men-l, mel-l) elvont törzsök, melyből mellém, melléd, mellé, tovább mellett, mellől névutók származnak. Minthogy ezen származékokban alapfogalom azon irány, vagy vonal, mely bizonyos testnek oldala mentében huzódik el: innen ezek törzsöke mell egészen különböző jelentésü- és eleműnek látszik, mint a deréknak előrészét jelentő mell. T. i. Valamint a fölött alatt, fölé alá névszók törzsöke a föl, és al, hasonlóan származtathatnak a mellett és mellé szók az egyszerű mel törzsöktől, mely talán = fél, honnét feleség, felem, feled stb,, sőt vel rag is, és mely ragozásban az l hangot megkettőzteti, mint a tájdivatos föllebb, bellebb, killebb, az eredetibb fölebb, belebb, külebb helyett; ilyen a tájdivatos tőllem, nállam. E szerént a mellé, mellől, mellett, mellesleg szókban az egyik l csak nyomaték gyanánt hangzanék. Vagy pedig a mel eredeti értelmét is tekintve, valószinű, hogy egy gyökü a megy v. men igével, (sőt épen magától a men igétől származott, és egészben igy volna tájdivatosan: menvel, megrövidűlve: men-l és az n is l-lé hasonulva: mell), s am. menetel; mert pl. Duna mellett am. Duna menve vagy menett, vagy mentében; Duna mellől am. Duna meneteltől vagy Duna mentétől; s Duna mellé am. Duna mente elé vagy mentéhez. Ezen értelemre mutatnak a mellék és mellőz származékok is, pl. Vágmellék, Vág menetelék vagy Vágmente, és mellőzni valamit am. menetelben előzni, tova menni, mellette részvét nélkül elmenni, mentünkben elkerülni.