fn. tt. méh-et, harm. szr. ~e. Zacskóforma bőredény a nőstény emlős állat, különösen az asszonyi nem medenczeüregében, melyben a magzat megfoganszik, és megszületéseig benne marad. Máskép: anyaméh, a népnyelven megfordítva méhanya. Magzatot méhébe fogadni, méhében hordozni. Kiszáradt a méhe am. magtalanná lett. Veszett volna az anyja méhében. Leesett, leszállt a méhe. Molnár A. szerént van kicsinyítője is: méhecske. E szó egész alakjára nézve a rovart jelentő méh-hez hasonló, s alapfogalomban csak akkor egyeznék vele, ha egyezési pontul a mozgást jelentő me gyököt vennők a köznépi nők azon véleménye szerént, hogy a méh bizonyos kórállapotban ide-oda mozogni, s majd fölebb majd alább szállani szokott, innen a panaszkodó mondás: jaj, leszállt a méhanyám, vagy, jár a méhanyám. Azonban valószinübbnek látszik, hogy a méh tulajdonkép am. béh a benséget jelentő be megnyújtva bé gyöktől, mint a régies fe, közdivatu fej tájdivatosan fé a fékötő szóban, s valamint a fé (caput) szóból lett fék (capistrum), úgy keletkezett a bé gyökből béh, és a b hangot rokon szervü m ajakhanggal fölcserélve méh. Egyébiránt hogy a b és m mint ajakhangok fölcseréltetnek, több példák tanusítják, mint: bekeg mekeg; bankó mankó; banya Baranyában manyó; bám mám, hogy mogy; madár, badár v. badács stb. E szerént a méh eredetileg béh jelentené a nőnemnek azon benső hűvelyét, v. edényét, mely a magzatot bezárja.