, (me-gy-e) fn. tt. megyét. 1) Vonal, mely bizonyos földterület mentében elhuzódik s azt a legközelebbi földterülettől elválasztja, és határ gyanánt szolgál. Különösen azon szalagforma majd szélesb, majd keskenyebb földköz, melyet a szántóföldek, szőlők, kertek hosszában két felől parlagon szoktak hagyni, egyik dűlőtől a másikig. Az ily megyét többször a földhöz szántják s helyét egyszerü barázdavonal pótolja; ez tájszokásilag: mesgye. V. ö.MESGYE. E szerént a megye nem egyéb, mint határ, s minthogy ezt ősi szokás szerént lépve, s körüljárva jelelik ki, innen e szó gyöke a megy ige (valamint a járásé jár), s a megyének kijelölése csakugyan határjárásnak mondatik. 2) Polgári ért. am. vármegye, azaz a magyar birodalom kezdetén behozott alkotmány szerént, a magyar korona országainak nagyobb-kisebb területű, bizonyos vártól elnevezett, s önálló igazgatási és törvénykezési hatóságot, a királytól rendelt ispán (főispán) vezérlete alatt szabadon választott tisztviselők és bírák által gyakorló állománya. Magyarországi, erdélyi, szlavonországi vármegyék. Pest vármegye, Komárom vármegye. Újabb szokás szerént a vár szót szeretik elhagyogatni, pl. Vas megye. Győr megye. 3) Egyházi ért. határozott földterületen lakó, és bizonyos főpap, ú. m. püspök, érsek, főérsek stb. lelkészi igazgatása és hatósága alatt levő hivek gyülekezete, valamint azon földterület, melyen az illető hivek laknak. Érseki megye, püspöki megye, főapáti megye, egyházmegye. Szélesb ért. néhutt, pl. a barkóknál, egyes lelkészek pásztorsága alá rendelt hivek gyülekezete, szokottabban idegen, vagyis latin nyelvből kölcsönözve: plebánia. Szerb nyelven metya, tótul medza szintén határt, közeget jelent, de ezek rokonaikkal együtt vagy a magyar megye szóból, vagy a latin mediumból eredtek, melynek meo gyöke közös a magyarral, mert medium am. intervallum pro meando, átmenni való közeg. A szláv nyelvekben ezen gyök nem ismeretes.