, (meg-von) ösz. áth. 1) Szükséges, vagy a kedélynek, érzékeknek kellő dolgot megtagad. A fösvény megvonja mind magától, mind cselédeitől a szükséges eleséget. Égbekiáltó bűn az érdemlett díjt megvonni a munkástól. 2) Viszszaható névmással am. magát meghúzza, azaz szűk korlátok közé szoritkozik. Egy pusztai kunyhóban vonta meg magát. Vannak körülmények, midőn legtanácsosabb megvonni magát. Megvonja magát, mint a téli csiga hajlékában. (Km.). 3) Valamely testet egy másikon meghúz, megfen. Szíjon megvonni a beretvát. Aczélon megvonni a kést. V. ö. VON.