, (meg-üt) ösz. áth. 1) Kézzel, ököllel, vagy kézbeli eszközzel sebesen, és bizonyos ellenerőt adva, megillet valakit v. valamit, mi ha ismételve történik, megver. Haragból megütni valakit. Bottal megütni a lusta szamarat. Meg ne üss, mert különben roszul jársz. Lábát megütötte a szegletkőbe. Fejét megütötte a falba. Ide-oda hadarázva megütötte a kezét. Viszszaható névmással am. testének valamely része megütődik. Sötétben tapogatódzva megütötte magát. Vigyázz, meg ne üsd magadat a kőben. 2) Mondják némely külső behatásokról, melyek hirtelenül és erősen lepik meg az érző idegeket. Erős büz ütötte meg az orromat. Fülét megütötte az ágyu hangja. Innen, megütötte a szél, megütötte a guta am. hirtelen, és erős megrázás következtében testének egy része megbénúlt, vagy életereje egészen megszünt; megütötte a mennykő, a villanyerő sérvet, bénulást, vagy halált okozott neki. Innen átv. ért. megütötte a hőség, hőbő (öböly) a gabonát, am. szemét elfojtotta, elszárította. 3) Megütni a mértéket, am. a termetnek bizonyos magasságát elérni. Nem lehetsz katonává, mert nem ütöd meg a mértéket. 4) Kártyajátékban fölebbvaló lapot vetnek az alábbvalóra.