, (meg-válik) ösz. k. 1) A vele szoros viszonyban, öszveköttetésben, kapcsolatban levőtől elszakad, eltávozik, elbucsúzik. A férjhez menő leány megválik (vagy helyesebben: megvál) szülőitől. Keservesen vált meg jó barátaitól. A rosz házasok megváltak.
"Ha a földi vígságtól megváltam,
Sátorodba intél csendes alkonyidon.
A melancholia. Berzsenyitől.
Itt a meg köz szokás szerént el igekötővel fölcseréltetik. 2) A többi közől elhatározódik, vagy végeredményre nézve kitünik. Nem sokára megválik, ki nyeri meg a pert. Megválik ki az erősebb. Itt is a meg am. el, pl. Majd meg- v. elválik, hány zsákkal telik. (Km.). V. ö. VÁL, VÁLIK.