, (meg-ütközik) ösz. k. 1) Egyik ellenséges hadsereg a másikkal tettlegesen öszszecsap, hogy megverekedjék. 2) Átv. ért. kedélyét vagy erkölcsi érzelmét kellemetlenül, s viszszataszítólag érinti valami, különösen oly dolog, mely véletlenül tünik elé, vagy oly tett, mely az elkövető személyhez illetlen. Marasztaló, és állapító ragu viszonyneveket vonz. Mindnyájan megütköztünk benne, midőn részegen láttuk őt. Ne ütközzetek meg rajtam, hogy ily állapotban láttok. A szőrszálhasogató ember minden csekélységben megütközik. V. ö. MEGBOTRÁNKOZIK.