, (meg-kocz) ösz. áth. Mai nyelven szokottabban: megkoczint, azaz úgy megüt, hogy kocz hangot adjon. Koczjuk meg a körmét. (Pázmán). Ezen ige, valamint némely mások is, pl. a vénasszony dír-dúr (direg durog); a vén ember tity toty (tityeg totyog) oda mutatnak, hogy nyelvünkben az egyszerű hangszók egyszersmind egyszerű igék; és kivált gyakorlatos képző által mindnyájokból egyszerűen alkothatni gyakorlatos igét pl. szusz szuszog; szisz sziszeg; dör dörög; moty motyog; czin czineg stb.