, MEGISMER, v. MEGÖSMÉR, (meg-ismér v. ~ismer v. ~ösmér) ösz. áth. 1) Valamely tárgyat másoktól megkülönböztet és megtudja kicsoda vagy micsoda. Már távolról megismértelek, hogy te vagy. Járásáról, szaváról megismérni valakit. Megismérni az ellopott lovat. A tapasztalt borkereskedő megisméri, melyik miféle bor. 2) Valamit igaznak vall, nem tagadja, hogy úgy van. A vádlott megisméri, hogy részt vett a lopásban. A töredelmes ember megisméri Isten ellen elkövetett bűneit.
"Kész jobbítni magát, aki megismeri
Vétkét.
Virág B.
"Amiben megismerhettem te erkölcsedet
Ahhoz szabom én elmémet és életemet.
Házasok Éneke a XVI. száz.
Máskép elismér. Ezt ugyan némelyek a német verkennen, (fonákul, hibásan, más helyett ismér), értelemben veszik, de e helyett magyarosabb a félreismér. 3) Régibb magyar bibliai nyelven am. a férj nemileg egyesül a nővel. Megisméré pedig Kain a feleségét, ki fogada, és szülé Henokot. És megisméré mégis Ádám a feleségét. (Teremtés könyve. 4. Káldi szerént). V. ö. ISMÉR.