v. MEGINT, (meg-en-t) ih. Ismételve, újra. Megént itt vagy? Megént azt mondom, mit előbb mondottam, hogy... "És meghint valami uj veszedelmes állapotban szegén édes hazánkat ne involválják. (Gr. Eszterházi M. nádor levele 1630-ból). Gyöke a gyakorlatot és öszkötést jelentő meg, melyből ént képzővel vagyis részletezve határozói en képzővel lett meg-en, s t hozzájárultával meg-en-t. S vagy ebből alakúlt a megnyujtott megént, és módosított megint; vagy pedig az egész e-ent v. szent-ből húzatott öszve. A székelyeknél divatozik is: ezént. V. ö. ÁNT és KÉNT. Így lett a képes melléknévből képes-en, képes-en-t, képesént, képesint; alkalmas, alkalmasan, alkalmasant, vagy alkalmasént alkalmasint. És így az eredeti: megent, mint régen régent, hajdan, hajdant. Megéntelen, len v. elen toldalékkal tulságosan megnyujtott tájszó megént helyett. Máskép: megesleg, megest, megesmeg, megesmegént.