, (meg-él) ösz. áth. 1) Bizonyos időt, vagy időben történő eseményt élve elér. Amily erős, nyolczvan évet is megélhet. Unokáinak unokáit megélte. Még azt az egyet szeretném megélni.
"Megélem én azt az időt,
Sírva mégysz el kapunk előtt.
Népdal.
Tárgyesetes viszonynév nélkül, és önhatólag használva am. életét folytatja, életben megmarad, el nem vesz, meg nem hal. Valahogyan csak megélünk. Oly roszul van, hogy lehetetlen megélnie. Ily drágaságban alig lehet megélni. Továbbá, élelmét megszerzi, életét fentartja. Ügyes ember a jég hátán is megél. (Km.). Itt a meg az él szóval együtt jelent időbeli haladást s fölcserélhető vele a szintén mozgást, menést, távolodást jelentő el, pl. Elél száz évig. E nyomorú ember sokáig elél. V ö. ÉL, ige.