, (leh-el v. leh-l) fn. tt. lél-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos testekben, különösen folyékonyak és repülőkben rejlő finom, sajátságos erejü részecskék, melyek vagy mesterségesen vagy belső forrongás által fejlődnek ki, melyek tehát az illető anyagnak mintegy páráját leheletét, (Spiritus) alkotják. Innen a névrokonság lét és lélek között. V. ö. SZESZ, mely a szellem szóval szintén rokon gyökü. Az anyagok különfélesége szerint a lél is többféle, pl. borlél, sörlél, balzamos, eczetěgényes, káforos stb. lél.