, (le-j-t v. le-ít) önh. és áth. m. lejt-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Ezen ige tulajdonkép miveltető, mint rokonai: ejt, fejt, nyújt, fújt, gyújt, bújt, az elavult ajt stb. azaz eszközli, hagyja, engedi, hogy valami essék, fejljék, nyúljék, fújon, gyúljon, bújjon, stb. E szerént lejt am. lemenővé tesz, leereszt és lejtő am. leeresztő, meneteles hely, melyen könnyü lemenni, lebocsátkozni. Önhatólag am. alámegy, leereszkedik. Tiszta gyöke azon alá irányzó le, melynek egyenes ellentéte a magasra irányzó fe. E gyökből lett lej, mint fe-ből fej, s valamint ebből keletkezett fejt, úgy amabból lejt. Így képződött a nyilást, tátongást jelentő tiszta a gyökből aj, ajt, ajtó; így a su gyökből suj, sujt, sujtó. Egyébiránt ezek, és több hasonló igék képződésére nézve l. ~t, ~ít igeképzőket. Midőn a lejt ige áthatólag használtatik, am. leereszt, lebocsát, alászállít, vagyis lemenővé tesz valamit, pl. Árt lejteni, am. alászállítani, ellentéte: fölverni, fölemelni. Innen árlejtés am. oly alkudozás, melyben a kikiáltott legmagasabb árból lealkusznak. Tánczot lejteni, tulajdonkép testet lejteni, am. a tánczot alá-alá bukva, lábhegyről sarkra ereszkedve járni. Midőn önhatólag tárgyesetes név nélkül fordúl elé, am. testét majd fölemelve majd leeresztve lépeget. A tánczosok egyszerre lejtenek. Átv. ért. lejt az út, midőn valamely magasságról menetelesen hajlik lefelé, innen lejtő, am. a hegynek, dombnak meneteles oldala, valamint ajtó a háznak, szekrénynek stb. azon mozgékony, ki- vagy behajtható része, mely ajat, azaz ki- s bejárási nyilást csinál.