, LEHETLENSÉG, (le-het-[et]len-ség) fn. tt. lehetetlenség-ět, harm. szr. ~e. Semmiség, melyet a fogalomnak önmagával, vagy a viszonyított tárgyaknak egymással való ellenkezése szül. Észtani lehetetlenség, mely fogalomban megsemmisül, pl. hogy az ember egyszerre éljen és ne éljen. Természeti lehetetlenség, pl. hogy a valódi tűz hideg legyen. Erkölcsi lehetetlenség, pl. hogy valamely tett erény is bűn is legyen. Különösen állapot, midőn valami az illető erők által nem történhetik. Embernek mindent tudnia lehetetlenség. Bolondság valakitől lehetetlenséget kivánni. V. ö. LEHETETLEN.