, LEHETLEN, (le-het-[et]len) mn. tt. lehetetlen-t, tb. ~ěk. Általán ami nem létezhetik, vagy nem történhetik. Szorosb ért. ami magában ellenkezik, pl. hogy valami egyszerre fehér is fekete is legyen. Észtanilag lehetetlen, ami az észtan szabályaival ellenkezik, pl. hogy e két ellenmondó állitás: Van Isten, és nincs Isten igaz legyen, észtanilag lehetetlen. Természetileg lehetetlen, mi a természet szabályaival, törvényeivel ellenkezik, pl. hogy ember egész hegyet kimozditson helyéből. Erkölcsileg lehetetlen, mi a gyakorlati ész törvényeivel ellenkezik, pl. hogy valamely cselekedet, bűn és erény legyen egyszersmind, az erkölcsileg lehetetlen. Néha határozatlanabb jelentéssel am. hihetetlen, mint olyas valami, melynek okát fel nem fogjuk, mi bizonyos tárgyra nézve szokott véleményünkkel ellenkezik, ami nem igaz, nem való. Lehetetlen, hogy levelemet meg nem kaptad volna. Lehetetlen dolgokat beszélsz. Lehetetlen, hogy ő ily tettet elkövethessen. Az teljes lehetetlen. Néha am. nem szabad, nincs hatalmunkban. Lehetetlen hazulról elmennem. Ezt tennem lehetetlen. Használtatik csodálkozási, vagy kétlési indulatszóul is. Lehetetlen! V. ö. LEHETSÉGES.