, (leh-el-et) fn. tt. lehelet-ět, harm. szr. ~e. Azon levegő, melyet a tüdő mozgásba hoz, és a torkon kitaszít. Nehéz, büdös, dögleletes lehelet. Valakinek leheletétől elundorodni. Minthogy a lehelet melegebb, mint a külső levegőnek bizonyos fokai, innen némileg láthatóvá fagy, kivált a síma testeket érintve, pl. tükröt, üveget. Hideg van, mert már látszik az ember lehelete. Különben hidegebb tárgyra öblös szájjal és tátott ajakkal bocsátott lehelet meleg természeténél fogva olvasztó erővel bir. Lehelettel leolvasztani a befagyott ablak jegét.