, önh. m. legel-t. Mondják különösen füevő állatokról, barmokról, midőn a lábon álló növényeket, füveket eddegelik. Réten, mezőn, tarlón, erdőben legelnek a barmok. Legel az ökör, juh, ló. Lelegelni a vetéseket am. legelve leenni. Némely régiebb iróknál áthatólag am. etet, táplál.
"Vitézpróba helye, kiterjedt sík mező,
Legyen Isten hozzád, sok vitézt legelő."
Balassa Bálint.
"Amott Argus pásztor tehenét legeli."
Faludi.
Kilegel a göcseji tájszólásban am. kiismer, kitanúl, pl. gazdámnak egész természetét kilegeltem. (Vass József). Ezen igében a folytatva gyakorolt evés, élés alapfogalma rejlik; ennél fogva igen valószinü, hogy gyöke el (azaz él) melyből lett eleség, eledel is, és a gyakorlatos elég, v. éleg, továbbá el képzővel: elegel, mintegy éldegel, végre az e önhangzó elhagyásával legel, mint a székelyeknél lak am. alak s mint leg fokozati szó am. elig v. régiesen ig helyett eg állván: eleg. Mátyusföldén a legelőt baromélőnek mondják, miből világos, hogy a legelés egy értelmü az éléssel. A németben is Weide étel, weiden legelni, régi német nyelven wida, weido, mely a latin vita szóval rokon. Ily viszonyban vannak a latin pabulum, panis és pascor.