, (lő-v-el) áth. m. lövel-t. A lő igének hatályosabb módosulata, mely az ellőtt, vagy elvetett tárgynak folytonos sebességét látszik kifejezni. A nyári nap tüzes sugarakat lövel a földre. Égő pillanatokat lövelni valakire.
"Boszút lövel tekintete."
Kisfaludy K.
Irják kettőztetve is lövell, de erre szükség nincs, legfölebb élőbeszédben nagyobb hangzatosság végett használható. Midőn önhatólag, tárgyesetes név nélkül vétetik, am. valami sebesen száll, elszáll, mintha kilőtték volna. Az ugrókút vize magas ivded sugárban kilövel. Azonban e jelentésben inkább ik-esen és kettőztetett l-vel használjuk: lövellik.