, (lob-og-ó) mn. és fn. tt. lobogó-t. 1) Általán ami lobogva mozog. Lobogó lángok. Lobogó tűz. Lobogó vitorla, zászló, fátyol. 2) Különösen főnevül véve am. zászló, nevezetesen, hosszukás, fecskefarku, mely minden lebbentésre lobog. Kitűzni lobogókat. Hadi lobogó. Lobogót vinni a seregek előtt.
"Lobogójuk sárga, zöld színek oszlatják,
Kiknek tafotáit szelek hajtogatják."
Gyöngyösi István.
Kölcsey leirása szerént:
"Erőm s tanácsom nincs, ezrekkel
Mégis vezérként hordanak;
Fenn küzdel szárnyam a szelekkel,
Lábamhoz hősök hullanak.
Eskütte nékem szent hüségét
Az ifjuság délczeg sora,
Kíséri pályám messzeségét
A Grátiák könyzápora.
Szerencse, hir nyomban követnek,
Vesztőre vesztem mocskot hoz,
S a nyertes hív emlékezetnek
Szentelve, nyújt oltárihoz."
V. ö. LEBEGŐ.