, (lin-d-ik) fn. tt. lindik-et. Székely tájszó, s am. csiklandó az asszonyi nem szeméremtestében. Eredetileg lindék, mint: szurdék, szándék. Gyöke a mozgékonyságot jelentő lin, mely ugyan ily jelentéssel bir a linba, linbál szóban is. Mások a román lindik v. limbig (nyelvecske) szóval azonosnak vélik.