, (le-hajol) ösz. önh. Szabatosan egyedül élő lényről mondható, midőn belső akaratánál vagy hajlamánál fogva görbed alá; pl. Tiszteletből lehajolni valaki előtt. Lehajolt a földre, hogy fölvegye az elejtett könyvet. A szilaj ló lehajol, midőn szügyébe szegi fejét. V. ö. LEHAJLIK.