, (lob-ics-k-ol) kicsiny és gyakor. önh. m. lobicskol-t, Mondják különösen arról, ki fürdéskor kezeit, lábait hányja veti, s mintegy ide-oda lobogtatja. Az ics középképző könnyüd kicsi mozgást, a k pedig mint átalakult g annak gyakoriságát jelenti. Máskép lubiczkol. Mondják megnyújtva is: lóbicskol. Egyszerüen: loboz.