, (lig-et) fn. tt. liget-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Molnár A. szerént am. a latin saltus, nemus. Az első jelent hegyek közti erdős, cserjés völgyet, a másik pedig síkon, völgyben, folyók mellett levő sürü bokros helyet, csalitot. Első alapértelme tehát mélység, laposság, völgyesség, mely fákkal, bokrokkal van benőve, s különbözik az erdőtől, minthogy ez vagy egész hegyeket lep el, vagy, ha lapányon fekszik is, nagyobb terjedelmü, és termetesebb fákból áll.
"Kies liget keríti
Magános házamat,
Folyókút hívesíti
Virágos halmomat."
Kis János.
"Hervad már ligetünk s díszei hullanak,
Tarlott bokrai közt sárga levél zörög."
Berzsenyi.
Egyébiránt néha a ligetet is erdőnek mondja az ingadozó nyelvszokás, mint a pesti városligetet, inkább csak a német ,Stadtwäldchen után városerdőnek. A liget szónak gyöke a mélyedést, alacsonyt jelentő le-ből módosított li, s eredetileg leget, mint sziget Komárom vidékén szeget, minthogy a víz szegi körül, tehát szeg-hely, a liget pedig leg-hely v. lig-hely, alacson helyen fekvő erdőség. Eszerént liget am. lig-ed, leg-ed. Némelyek a latin: lucus-ból vélik eredettnek, de ami igen keresett származtatás. Finnül: lehto. A liget szótól sok helység vette nevezetét, melyek között van Szegliget Tornában, és Szigliget Szalában. Ez utósó mint magánálló hegyre épített ó vár nevezetes, de nevét bizonyosan nem magasságától kapta, hanem a Balatonhoz közel fekvő ligetes völgytől. A liget a költői nyelvben gyakran eléfordul.
"Gyönge Klorinda, hűs kikeletben, egy szép ligetben fel a alá jár."
(Faludi).
"Kis kertekben, ligetekben együtt legelnek."
(Népd).