, (libb-en-t) áth. és önh. m. libbent, ~ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Valamit félre mozdulni kényszerít, vagyis eszközli, hogy libbenjen. A székelyeknél: lelibbend a szél a kalapot az ember fejéről. Különösen önhatólag mondják sántikáló emberről, kinek teste félre hajlik, midőn sánta lábára lép, főkép ha egyik lába kurta, s az ily embert libbentő-nek v. libbencs-nek hívják. Tréfásan is: libbencs erre felé. Gyöke az apró mozgást jelentő li, lib. Rokon leb gyökkel is.