, (lep-el) fn. tt. lepelt v. leplet, tb. leplek, harm. szr. lepl-e. Általán mindenféle ruhanemü, melynek rendeltetése valamit takarni, befödni, tehát takaró ruha, fátyol, kendő stb. Különösen legfölül levő takaró, pl. ágylepel, melylyel a megvetett ágyat takarják. Ágymennyezet-i lepel, mely az ágynak menynyezetét képezi. Ilyenek a nők fejeit, kalapjait födő lenge foszlány, könnyü takarók, fátyolok, bulázók. Reczés lepel. Arczára leereszteni a leplet. Félre lebbenteni a lepelt. A páczai lepel. Lepellel födött keleti nők. Átv. ért. ami szemeink vagy tudomásunk elől valamit elföd. Sötét lepel borítja a jövendőt. Leplet vetni a multakra, am. elfeledni, eltitkolni, elhallgatni.
"Ez ingerült idegzetű kebel,
Két eltökélett szenvedélyt nevel.
Egyet szerettemért érted hazám!
Halállepel borong a másikán."
Czuczor.
A növénytanban így nevezik a virágban a csésze és bokréta helyét pótló, rendszerént színes külső takarót; ilyen leple van a tulipánnak, gyöngyvirágnak stb. Elemzésére nézve l. LEPEDŐ. Rokon hozzá a latin velum megfordított gyöke lev, mintha volna levum, lepum, melyhez ismét a lepra és lembus szók rokonok, mindkettejök valami födőt, takarót jelentvén. Egyébiránt a lepel természetéhez tartozik a könnyü lebegés is, innen a legnagyobb rokonság, s csaknem azonság a leb és lep gyökü szók között.