, (len-gy-el) fn. tt. ~t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Azon nemzetnek neve, mely magát saját nyelvén polyák v. polják-nak nevezi. E szónak gyöke polye am. sikság, laposság, nagy mezőség. Polyák tehát am. sikon, laposságon lakó, mint hornyák am. hegyi lakos, dolnyák, völgyi lakos, hanák, Hana vidéki lakos stb. E nevezetet e hajdan nagy és dicső nemzet közönséges vélemény szerént azon lapos térségü országtól vette, melyet Európának egyik legnagyobb siksága, lapossága képez. Alapfogalom tehát e szóban: sik, lapos. Valószinüen ezt tartotta szeme előtt a magyar is, midőn a polyék és polyszka szót magyarította. A lengyel szó gyöke (magyar elemzés szerint) len, azaz alan, ebből lett di képzővel len-di, (mint al-ból al-di), azután lendie, lengye, mint hebehurdia, hebehurgya, gárdia, gárgya; végre lengyel, mint kancsa, kancsal, bandzsa, bandzsal, hangya, hangyal, pihe, pihely; kese, kesely; Tájdivatosan: lengyen. Törökül: leh, lehli. Hogy a lapos és lent alant fekvő, midőn vidékről, országról van szó, azonos fogalmak, az a dolog természetéből foly, mert amely vidék vagy ország lapos, ugyanaz a szomszéd hegyekhez képest lent v. alant fekszik. Némely vélemény szerint a latin liniger szóból alakult volna, s am. lenből szőtt ruhát viselő, és lentermesztő nép. Mások szerint lenszinü szöszke hajuktól kapták volna nevöket, mint a a fehér és vörös oroszok. Mint egyéb nemzeti nevek használtatik melléknevül is, jelentvén valakit, v. valamit, ki vagy mi Lengyelországból való, ott született, ott termett, készült stb. Lengyel vitézek, hadak. Lengyel búza. Lengyel táncz. Lengyet viselet, süveg. Lengyel forint. Lengyel alkotmány. Hazai történetünkben nevezetes: Lengyel László, mint a népdalban van. Lengyel László jó királyunk, az is nekünk ellenségünk.