, (len-g-ed-ěz-ő) mn. és fn. tt. lengeděző-t. Ide-oda lengő, ami leggyöngédebb érintésre könnyen mozog. Különösen mondják szellőről; lengedező esti szellő; Szabó D. szerént pedig esőről is: lengedező eső, am. harmatozó, szemző, lanyháló, permetező, szitáló. Mint főnév, máskép: lengedező versláb a hellen-latin choriambus, s áll négy tagból, melyek két szélseje hosszu, két közepsője pedig rövid; alakja: ; s magyar nevében levő mérték ez alaknak egészen megfelel: . A lassu magyar zenében uralkodó üteny (tactus). A classicai verselésben is kedvelt alak, különösen a glykoni, asklepiadesi stb. versezetekben, melyekhez hasonlókat több jeles magyar költőinknél is találunk, pl. Berzsenyinél: