, (len-g v. len-eg) gyakor. önh. m. leng-tem, ~tél, ~ětt, htn. ~ni v. ~eni. Könnyeden, s csaknem minden susogás nélkül mozog. Mondják általán oly testekről, melyek már magukban könnyük, vékonyak, és lógó állapotban vannak, minélfogva a lég legkisebb mozdultára megindulnak. Leng a fátyol, függöny. Lengenek a fák levelei, lombjai. Leng a köd. Leng a levegőben lassan mozgó, s mintegy úszó madár. A kis ladik, mintha csak lengene a habokon. A hó nyakat barna fürtök lengik körül. Csak alig teng, leng. (Km.). Gyökeleme a mozgást jelentő le, melyből lett az elavult egyszerü ige len, mint ken, fen, csen, fon; a len gyökből gyakorlatos képzővel, len-eg len-g, mint a zen, csen, pen, gyökökből: zeng, cseng, peng. Finnül: lennän am. lengek. Lenge és lengedik származékok jelentenek a székelyeknél langyost, lágymeleget; illetőleg langyosodást is; midőn egyezik velök a német ge-linde, lindern, Lenz, melyet Adelung a felső német Leinen-től származtat, mely szerénte am. aufthauen, lau werden (langyúlni, langyosodni); Kaltschmied pedig a bajor launen, lenen, lind szókkal is rokonítja.