, (kav-a) fn. tt. kávát. Gyökeleme a görbére hajló, kerekdedet jelentő ka, melyből lett az elavult ka-ik, ka-v-ik, ka-v-ó, ka-v-a, s megnyujtva káva, mint arva, árva, arpa, árpa, csava (sava) csáva, bava, báva stb. Rokon vele a kavar, kavarog, kavargat szók ka gyöke; a latin cavo, caverna. Általán jelent valami kereken hajlót, kerítőt, milyen a lőcs kávája; különösen 1) Koszorú forma kerítése a kutakon, Mátyusföldén: kámva, melyben az m a v kettőztetéséből (kávva) származott. 2) Gúzst v. veszszőt, melylyel a söprüt körülkötik.