, (kász-u) fn. tt. kászu-t. Egy eredetünek látszik a görbést, horgasat jelentő kasz v. kacs gyökkel. Göcsejben: kaszol (Plánder Ferencz). Őrségben: kázlu (Zakál György). Összehajtott, s mintegy gúzsolt fahéjból csinált köpücske, melybe epret szednek, sajtot tesznek stb. Egy kászuval epret szedni. Igy nevezik a csizmadiák csirízes edényét is.